Az esszé Progress címet viselő írása a jövőképről szólva a biztonság és a bizonytalanság viszonyát járja körbe. A szerző szerint a fejlődés nem feltétlenül a megnövekedett kiszámíthatóságról szól, sokkal inkább arról, hogy megtanuljunk együtt élni a bizonytalansággal.
A múltban a tudás a megfigyelők, a memorizálók és az értelmezők kiváltsága volt; a digitális entitások megjelenésével azonban olyan adathalmazok érkeznek, amelyeket az emberi elme fel sem foghat fel. Ennek ellenére semmi sem változott: mind az ember, mind a gép hibázhat, csak a működés módja és mértéke különbözik.
Az ember a valóság töredékein alapuló döntéseket hoz, míg a gép ezekből az adatokból értelmez, és a források változásával a válaszok és a megértés is módosul. A bizonytalanság egyre inkább meghatározza a viszonyt a technológiával, miközben felveti a felelősség kérdését is: milyen etikai keretek között használjuk a hatalmas adathalmazokat és az ebből származó döntéseket?
A szöveg szerint talán ez az a pont, ahol az ember és a digitalizált világ találkozik: nem a tökéletes rendben, hanem a korlátaink felismerésében és együttélésében. A mesterséges intelligencia látszólag végtelen ereje mellett a történet a helyi olvasók számára is felkészítő gondolatokat kínál a mindennapi technológiahasználat etikai és társadalmi vetületeiről.
